18.06.2020
A kutatás legfontosabb megállapítása alapján elmondható, hogy a vásárlók próbálták elkerülni a zsúfoltságot, az emberekkel való érintkezést és jóval ritkábban jártak vásárolni, viszont 1-1 alkalommal sokkal nagyobb értékben és többet vásároltak – az átlagos kosárméret közel harmadával nőtt - nyilatkozta Turcsán Tünde, a GfK Háztartás Panel FMCG Üzletág Igazgatója.
A kutatás eredményeként kiderült, hogy a koronavírus járvány megjelenésével a magyar lakosság döntő többsége elkezdett aggódni, ez jelentős viselkedésbeli változásokat hozott ki az emberekből. A járvány miatt tett lépések közül a védekezéssel, a korrekt higiénikus magatartással kapcsolatosak a legjellemzőbbek, amit a mobilitás szándékos visszafogása követ. A koronavírustól való félelem az életkorral egyenes arányban nő, viszont a férfiak és a magas jövedelműek kevésbé aggódnak.
Forrás: GfK Hungária, #MasterTheCrisis, Shopper Navigator, COVID -19, 1. fázis: Pánik
A járvány gazdasági következményeitől való félelmek egyetemesek, bár magasabbak az aktív korosztályok esetében. Az egészséggel és az otthon felhalmozott készletekkel kapcsolatos aggodalmak olyan tényezők, amelyek megosztják a magyar lakosságot.
A válaszadók egyharmada már most érzi a járvány negatív gazdasági hatásait, a fele pedig tart attól, hogy számára is lesznek negatív hatásai.
Az otthoni elfoglaltságok közül a hagyományos (nem online) tevékenységek a legnépszerűbbek, ezeket a minőségi időtöltés és az online szórakozás követi.
Az online tájékozódási források közül mostanában az internetes híroldalakat, keresőket és a közösségi médiát használják gyakrabban, a hagyományos tájékozódási források közül pedig a televízió szerepe értékelődött fel.
Arra kérdésről, hogy: Mi az, ami leginkább hiányzik? - a magyar válaszadók visszajelzései alapján elmondható, hogy a társas - szociális elfoglaltságok (társas összejövetelek, utazás, kirándulás) hiányoznak leginkább, de a válaszadók egyharmada a boltokban történő vásárlást is megemlítette.
Saját bevallásuk szerint a magyar háztartások majdnem fele számára a járvány lecsengése után fel fognak értékelődni az élet apró örömei, a családdal és a barátokkal eltöltött idő, és terveik szerint kevesebbet költenek majd a nem feltétlenül szükséges dolgokra.
A bevezetett korlátozó intézkedések miatt a vásárlók kénytelenek voltak változtatni vásárlási szokásaikon. Az ijedtség szakaszában elindult a készletek felhalmozása, és igaz ugyan, hogy a fertőtlenítőszer volt a legkeresettebb termék, mégis csupán a lakosság egyharmada számára volt kiemelkedően fontos.
A magyar háztartások döntő többsége vásárlásait a korábban leginkább látogatott élelmiszer boltokban bonyolítja most is, de a lakosság 16 százaléka boltot váltott. A jelenleg más boltba járók döntését befolyásoló tényezők között a jelenlegi fizikai közelség vagy a korábbi bolt zsúfoltsága áll.
Összesen a válaszadók bő egynegyede rendelt online boltokból . Az élelmiszer jellegű termékeket rendelték a legtöbben online, de a drogériai forgalom is jelentős volt, legtöbb esetben házhoz szállítással.
A lakosság egynegyede rendelt mostanában meleg ételt vagy készételt házhozszállítással. A járvány előtti állapothoz képest megnőtt a saját készítésű meleg ételek, és a házhoz rendelések aránya.
A több, mint 85 éves múlttal rendelkező GfK világszerte tech- alapú adatszolgáltatásaival segíti ügyfeleit üzleti kérdéseik megoldásában. A mesterséges intelligenciát felhasználva képes ügyfelei számára megbízható ajánlásokat adni döntéseikhez, legyen szó a marketing és értékesítés hatékonyságát tükröző fogyasztói elégedettségekről, piacokról, márkákról vagy akár a médiáról.
A GfK ígérete ezért: „Growth from knowledge” vagyis „Tudás alapú növekedés”.
Bővebb információért, kérjük látogasson el: www.gfk.com honlapra, vagy kövessen minket a Twitteren: https://twitter.com/GfK
Campaign Amplifier gives marketers a richer understanding of advertising effectiveness on Meta social media platforms.
Read moreNIQ and GfK complete combination, creating the world’s leading consumer intelligence company
Read moreGfK has entered into an agreement to sell its European Consumer Panel (GfK CP) business to YouGov plc (YouGov)
Read more