Hungary, 04.07.2024

GfK Európai kereskedelmi vásárlóerő 2023 már elérhető

A luxemburgiak rendelkeznek a legmagasabb kereskedelemi vásárlóerővel

A GfK Európai kereskedelmi vásárlóerő tanulmánya már elérhető 

Budapest, 2024. július 04. – Az átlagos kereskedelmi vásárlóerő Európában 6517 euró fejenként, azonban a 25 vizsgált európai ország között jelentős különbségek vannak a kereskedelemben elköltött kiadások tekintetében: a luxemburgiaknak van a legmagasabb, egy főre jutó kereskedelmi vásárlóerejük, ami 12 067 euró/ fő. Ezzel szemben Romániában a legalacsonyabb a kereskedelmi költési potenciál. Az egyes országokon belül is erős regionális különbségek mutatkoznak. Ezek a GfK nemrégiben közzétett, az európai kereskedelmi vásárlóerőről szóló tanulmányának egyes részletei.

A tanulmányban vizsgált 25 európai ország lakosai összesen közel 3,400 milliárd euróval rendelkeznek, amelyet a kiskereskedelemben költhetnek el, ez egy főre vetítve 6517 euró átlagos kereskedelmi vásárlóerőnek felel meg. Ezzel Luxemburg az éllovas, ahol a kiskereskedelmi kiadásokra az emberek 12 067 euró fordíthatnak, ami több mint 85 százalékkal az európai átlag felett van. A második és harmadik helyen Svájc és Dánia áll. Németország van a legközelebb az átlaghoz, ahol az emberek 6 667 euró kereskedelmi vásárlóerővel rendelkeznek.

Összességében a 25 országból 13-ban az egy főre jutó kereskedelmi vásárlóerő meghaladja az átlagot, ezzel szemben 12 országban átlag alatti. Románia áll az utolsó helyen 2986 euróval, ami az átlag alig 46 százalékának felel meg.

Magyarország a Visegrádi és a szomszédos országokkal együtt a rangsor utolsó harmadában található 4572 eurós átlagos kiskereskedelmi potenciállal lakosonként.

A regionális különbségek azonban nem csak a kontinens országai között, hanem természetesen az egyes országokon belül is jól megfigyelhetők.

Kiskereskedelmi vásárlóerő Európában

Sorrend

Ország

Lakosság

Egy főre jutó vásárlóerő, euróban

Európai kiskereskedelmi vásárlóerő index*

1

Luxemburg

660,809

12,067

185.2

2

Svájc

8,738,791

11,617

178.3

3

Dánia

5,932,654

9,479

145.5

4

Finnország

5,563,970

8,711

133.7

5

Franciaország

65,834,837

8,634

132.5

6

Svédország

10,521,556

8,352

128.2

7

Norvégia

5,488,984

8,284

127.1

8

Ausztria

8,978,929

8,041

123.4

9

Belgium

11,697,557

7,666

117.6

10

Írország

5,149,139

7,467

114.6

11

Hollandia

17,811,291

7,314

112.2

12

Egyesült Királyság

67,026,292

6,685

102.6

13

Németország

83,237,124

6,667

102.3

 

Európa-25

515,168,467

6,517

100.0

14

Spanyolország

47,475,420

6,017

92.3

15

Portugália

10,467,366

5,892

90.4

16

Olaszország

58,850,717

5,861

89.9

17

Szlovénia

2,116,972

5,612

86.1

18

Horvátország

3,862,305

5,318

81.6

19

Szlovákia

5,428,792

4,914

75.4

20

Csehország

10,827,529

4,753

72.9

21

Magyarország

9,599,744

4,572

70.2

22

Lengyelország

37,766,327

4,051

62.2

23

Szerbia

6,641,197

3,977

61.0

24

Bulgária

6,447,710

3,808

58.4

25

Románia

19,042,455

2,986

45.8

Forrás: © GfK Kereskedelmi Vásárlóerő Európa 2023      * Egy lakosra jutó index: Európai átlag = 100

A kereskedelmi vásárlóerő azt mutatja meg, hogy a lakosság az átlagos összes jövedelmének mekkora részét költheti el az üzletekben – mondta el Kui János a GfK geomarketing termékeinek szakembere. Ez az arány ma Magyarországon közel 50 százalék, azaz az összes rendelkezésre álló jövedelmük felét a kiskereskedelemben költik el a lakosok.

Ahogy a lenti térképen is látszódik, kirajzolódnak bizonyos regionális különbségek, amelyek viszont nem olyan nagy mértékűek, mint amikor a teljes elkölthető jövedelmet vizsgáljuk. Minél kisebb földrajzi egységet veszünk, a jellemzők annál pontosabban vizsgálhatók.

A kutatásról

A "GfK Retail Purchasing Power Europe" tanulmány 25 európai országra elérhető, regionális részletezettséggel, települések és irányítószámok szerint. Megtalálhatók benne továbbá az általános vásárlóerőre, a kiskereskedelmi termékcsoportok vásárlóerejére, a lakosságra, valamint a háztartásokra vonatkozó, azokat pontosan jellemző adatok.

A GfK Retail Purchasing Power Europe a GfK Purchasing Power /= GfK Vásárlóerő/ azon része, amelyet a kiskereskedelmi szektorban költenek el. A vásárlóerő az adók és járulékok levonása után rendelkezésre álló elméletileg elkölthető jövedelem, ami tartalmazza az állami juttatásokat is. A tanulmány az egy főre jutó, egy évre vonatkozó vásárlóerő-szinteket euróban és indexként adja meg. A GfK Purchasing Power a lakosság nominális rendelkezésre álló jövedelmén alapul, ami azt jelenti, hogy az értékek nincsenek az inflációval kiigazítva. A számításokat a bejelentett jövedelmek és keresetek, az állami juttatásokra vonatkozó statisztikák, valamint a gazdasági intézetek által készített gazdasági előrejelzések alapján végzik.

A fogyasztók az általános vásárlóerejükből fedezik az étkezéssel, a megélhetéssel, a szolgáltatásokkal, az energiával, a magánnyugdíjakkal és a biztosítási tervekkel kapcsolatos kiadásaikat, valamint egyéb kiadásaikat, például a nyaralás, a mobilitás és a fogyasztási cikkek vásárlásaival kapcsolatos kiadásaikat

GfK. Growth from Knowledge.

Ügyfeleink 90 éve bíznak bennünk világszerte, hogy adatalapú válaszokat adjunk döntési folyamataik kulcsfontosságú kérdéseire. A vásárlói magatartás és a piacokat, márkákat médiatrendeket befolyásoló dinamikák átfogó ismeretével támogatjuk növekedésüket. 2023-ban az iparág vezetői, a GfK és a NIQ egyesültek, hogy ügyfeleiknek páratlan globális elérést kínáljanak. A legmodernebb platformok előremutató elemzései biztosítják a kiskereskedelem holisztikus szemléletét és a fogyasztók legátfogóbb ismeretét, a GfK motivációja a “Growth from Knowledge.” /=Növekedés a Tudásból/

További információért látogassa meg: www.gfk.com.

 

 

 



Latest Press Releases

View all Press